A karmikus szerelem

Az indiai gyökerű vallások meglátása szerint az ember nem csak egyszer születik meg. A reinkarnáció oka, hogy egyre többet tapasztalva, folyamatosan csiszolgassuk magunkat, ezzel újra Istenhez hasonlóvá váljunk, így visszatérhessünk hozzá. Ebben a „csiszolgatásban” van segítségünkre a többi ember.

A diktátor beállítottságú főnök a folyamatos szekálásával, a szenvedélyes iskolai tanár, aki egy életre megszerettet vagy megutáltat velünk egy témát, de még az igazoltató rendőr is. Hálószerűen kötődünk egymáshoz, hatunk és visszahatnak ránk. Ez a hatás pedig nyilván erősebb az egymáshoz közel élők/állók között, a legerősebb pedig a szerelmes pároknál.

Gyerekként még a szüleink a legfontosabbak, mint ahogy általában ez fordítva is igaz, aztán tizenéves korunkban elkezd érdekelni bennünket a másik nem. (Vagy éppen a sajátunk…) Ez az érdeklődés többé már nem csillapodik. A jósnőknek feltett kérdések között az első – hacsak nem beteg a vendég – szinte 100%-ig a szerelmi életre vonatkozik. Ezután jön csak a munka, a család és a többi.

Minden kapcsolatnak célja van és sosem csak az egyik fél számára bír jelentőséggel. Ha egy házasságban valaki félrelép, az komoly következménnyel jár mindhárom ember számára. Megbirkózni a lelkiismeret furdalással, a biztonságérzet elvesztésével, esetleg egy család szétdúlásának terhével nem lehet könnyű. Ez pedig dominóként még több ember életére hatással van. A szerelem olyan sorsfordító változások katalizátora, amely nélkül egy kényelmes vagy csak megszokott helyzetből nem mozdulnánk ki. Más szemszögből viszont a szerelem lehet próbatétel is. Képesek vagyunk-e, akarunk-e lemondani egy ennyire erős energiáról, hogy ne bántsunk meg valakit, akihez régebben szintén ilyen érzelem fűzött, csak esetleg időközben már kihűlt? Ezekkel a minden napos kérdésekkel szinte mindenki szembesül előbb vagy utóbb, a két szerelmi végletet viszont csak kevesen élhetik át, szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre.

Vannak szerelmek, amelyek azért fűznek egymáshoz embereket, mert előző életükből hozott elszámolnivalójuk van egymással. Ez ugyan kis mértékben minden párra igaz, hiszen tökéletes kapcsolat nincsen, de léteznek szélsőséges példák. Vajon mit fizethet vissza a férfi, aki szerelemféltésből megöli a nőt, aki addig az élete középpontja volt? Vajon miért ragaszkodik szerelmes rajongással egy utcalány az őt rendszeresen elverő stricijéhez? Vajon miért lobban lángra egy anya vagy apa a saját gyereke iránt, egy életre megnyomorítva őt ezzel? Bármennyire bicskanyitogató is a válasz, de mindkét félnek szüksége van ezekre a tapasztalatokra. Sőt, sokan úgy tanítják, hogy még „odafönt” megállapodunk egymással a sorsunkat illetően. Az áldozat tudja, hogy csak a szenvedése árán léphet tovább egy problémáján, még akkor is, ha ez az életébe kerül; de ugyanígy a terrorizáló is csak magát mélyebbre nyomva a mocsokban kapja meg a lehetőségét annak, hogy egyszer majd elindulhasson felfelé.

A reinkarnáció kutatói szerint, ha jelenleg nyugodt életet élünk is, valamikor a múltban szinte biztosan voltunk kegyetlenek, könnyen lehet, hogy gyilkoltunk is, az pedig szinte biztos, hogy bennünket már jó párszor megöltek. Most képzeljük el, hogy a gyilkosunk a párunk. Szeretjük, sőt szerelem fűz hozzá, de ijesztő indulatok törnek fel egy-egy veszekedésünknél, kialakulnak egymás verbális és fizikai kínzásának szertartásai, míg végül együtt szenvedünk a saját magunk által teremtett pokolban. A sors gyakran játszik ilyen tréfákat. A szerelem kötőanyagával tapaszt egymáshoz egykori ellenségeket, hogy esélyük legyen tisztázni a kapcsolatukat. Ez persze végletes példa, viszont ha ezt megemlítjük, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a másik végletet sem.

Azoknak, akik a párkapcsolatokban már megküzdöttek a magukét, néha megadatik a kegyelem, hogy rátaláljanak a hasonlóan letisztult férfi/női párjukra. Ezek a kapcsolatok az irigyelt sírig (és még tovább) tartó szerelmek. Megbonthatatlan egységben élnek, amíg meg nem halnak. Mint a mesékben. Mindenki erre vágyik, de ha mélyen magunkba nézünk, látjuk, ha nem bánunk még úgy másokkal, hogy képesek legyünk kialakítani egy harmonikus kapcsolatot, amely ellenáll minden próbának. Viszont pont ez tesz bennünket erősebbé. Akár elbukunk, akár megfelelünk, a próbák által többek leszünk.