Hogy az utazás igazi élmény legyen

Ennek fényében gondolkodjunk el azon kicsit, ha a hétköznapi, ilyen-olyan, bármilyen életünk összes perce tegyük fel mámor, hát mekkora gyönyörűség és csoda az, ha lóra - autóra, kerékpárra bármire - kaphatunk, és elvágtathatunk innen, egy másik helyre, és ott lehetünk kicsit a saját jószántunkból. Ha utazhatunk.

Jószerencsém idén nyáron elvetett Erdélybe is. A hosszas tervezgetés, a megteendő kilométerek számlálása, a megnézendő hasadékok, szakadékok, rések, tavak, javak, kövek, főterek precíz számbavétele persze hetekkel megelőzte az indulást. A praktikus ügyek intézése mellett kialakult egy "előérzés" is bennem arról, hogy milyen lesz majd a nyaralás: Biztos laza lesz. Vidám, kávézós, borozós, napsütéses, csillagfényes. Nem lesz konfliktusom senkivel, mert szeretem azokat, akikkel megyek. Talán lesz konfliktusom X-szel, talán Y-nal is, mert még nem voltunk együtt ennyi ideig, nem fogja tolerálni rémes kávézási ceremóniámat (sem). Ezen előérzetekkel telve, izgatottan indultam.

És persze úgy jártam mint Kierkegaard Szicíliában, ahogy Hamvas Béla írta. Semmi nem jött be abból, amit előzetesen elképzeltem. A filozófus remélt egy zsongító mediterrán nyaralást, de helyette egy nehézségekkel teli, keserves szenvedést kapott, illetve, "csinált magának". Miért kínlódott Kierkegaard? Miért nem tudtam az első napokban én sem jól érezni magam? Mert nem tudtam belelazulni abba a térbe, időbe és társaságba amibe megérkeztem. Elvárásaim voltak, ábrándjaim, és ahelyett hogy Erdélyben a fenyő és páraszagú valóságot éltem volna át, a saját rögeszméimmel voltam elfoglalva. Nem olyan a hely, nem olyan X és Y, nincs pénz erre, arra, éget a nap, zuhog az eső, utálom a fürdőruhámat. Amikor viszont már belefáradtam a küzdelembe saját magammal, amikor feladtam a harcot az illúzióimmal, akkor, akkor kinyílt a világ. Megtörtént a - megint Hamvas Mestert idézve - mágikus metamorfózis, ami szükséges a Jó Utazáshoz.

Kiderült, hogy Tündérország még most is, így is varázslatos hely, habár már mindenhol van térerő, és a csángó kisfiú Nike pólóban csámborog szembe veled a falu főutcáján. Egy kis figyelem, csönd és előbújnak a koboldok az erdőkből, sziklákból, a patak kövei közül. A székelyek a második pohár szilvapálinka után félmosollyal a szájuk szélén félelmetes történeteket mesélnek a medvékről, és ezerráncú anyókák ülnek a kispadon a házikók előtt naplementekor. Minden szín, illat, íz erősebb mint nálunk, az ember éhesebb, fáradtabb a nap végén, jobban ízlik a leves, mélyebben alszik, szépet álmodik. Erdély szerelem. Ahogy ezt írom este van, egy városi lakás komfortos nappalijában ülök, és borzongatóan boldog érzéssel gondolok arra, hogy a madarasi Hargita rengetege most is ott van, most is zúgnak a fenyők a csillagos éjszakában, az Ivó patak dörög le az irdatlan köveken, a kis faház ahol laktunk az erdőszélen szívszorító hűséggel vár vissza engem. Lám még így is ilyen Erdély, habár a tündérek, míg éjfélkor a tisztásokon táncolnak, ezer szar pillepalackot kerülgetnek.

"Az élet, nem a jelenségen, nem a látható s érzékelhető képen, képzeten és alakon múlik: a belső aktivitáson, a pszichológiai tevékenységen, amely a külső világtól teljesen független. Az emberi lét nem jelenségekből, hanem elhatározásokból áll. Az egyedüli fontos, amiben az emberi lény közvetlenül él. Az egzisztencia középpontja nem a jelenség, hanem az elhatározás." - írja Hamvas Béla, ugyanott.

Mindegy hogy szállodában laksz, sátorban vagy a tengerparton alszol hálózsákban. Mindegy, hogy fényes evőeszközös damasztos étteremben tudsz ebédelni kaviárt vagy lépcsőn ülve eszel joghurtot kiflivel. Az, hogy jól érezd magad nem pénz kérdése az utazásnál. (Lásd a Lonely Planet útikönyvek hitvallását.) Mágikus metamorfózis kell, elengedése az előzetesen kiagyalt élményeknek, öröm. Hiszen, te jó ég, azért mentél oda!

Most jöhetnek a fényes, hűvös szeptemberi kirándulások... Jó utat kívánok.

Annak az Indiánnak is, aki már nem a földi ösvényeket tapossa.

Kökényszemű Katica