A meghasonlott jósnő

„Nem jósolok többet. Túl sok rosszat látok. Az emberek élete tele van tragédiával. Én pedig ezt látom. Látom, hogy elvesztik családtagjukat, barátjukat, a szomszédjukat. Az emberek hisznek is, nem is. Aztán bekövetkezik a baj és az irtózatos szomorúságukat is látom nap, mint nap. Elég volt. Nem örülök a képességemnek. Nem akarok ezzel foglalkozni. Félek, ha megkérdeznek, félek, mikor válaszolok.”

Ezeket a mondatokat egy vidéken élő asszony szájából hallottam. A falu kicsi, ahol él, de a közeli nagyvárosból is hozzájártak jósoltatni. Egy ideig örömét lelte a jóslásban. Foglalkoztatták az angyalok, a kártya, az inga, de különösen a megérzései. Aztán egyre több halált látott. Egy idő után pedig már csak azt. Örömet már rég nem okozott. Nem értette, miért pont ő az, akinek ezek a képességek jutottak és miért pont ő az, akit ezek miatt a képességek miatt olyanok keresnek fel, akik idővel valóban elveszítik a szeretteiket?

„Vannak, akik jókat látnak, vagy jókat is. Házasságot, gyereket, nagycsaládot, szerelmet, karriert, házakat, utazást. Hozzájuk szívesen visszajárnak az emberek. És sokan vannak, egyre többen. Mióta számos helyen előfordulnak jósok, az emberek elmaradnak tőlem. Igaz én boldogságot alig láttam.”

Próbáltam volna kérdezgetni a képességeiről, az elmúlt 10-15 évéről, a felismerésről, hogy látja a jövőt, de sajnos bezárkózott. A kerti munkájára hivatkozva elsietett.

„A kertben jó. A növényeim nem kérdeznek. Nőnek, virágoznak, termést hoznak, boldogok. A kertben tényleg jó.” – tette még hozzá kurtán. Úgy éreztem, őt valóban békén kell hagynom. Igaza volt, jósok vannak mostanában egyre többen. Érdemes kiválasztanunk azt, akihez örömmel fordulunk és akinek szintén örömöt okoz a hivatása.