Francia kártyajóslás kezdőknek

A francia kártya eredete

A világon sokfelé népszerű játék a kártya, főként a francia. Bár a kártyaszenvedély veszélyes, sok családot volt képes nyomorba dönteni, ha mértékkel űzik ezt a társasjátékot, remek elfoglaltság lehet. Te is nagy játékos vagy? És azt vajon tudod-e, hogy kedvenc römikártyád honnan ered, és mit jelent a négy titokzatos szín: kőr, pikk, treff és káró?

Römi, pasziánsz, bridzs, rikiki vagy akár makaó közben csak keveseknek jut eszébe elgondolkodni azon, hogy mi a története ennek a négyszínű francia kártyának. A nevéből ítélve Franciaországból ered, ám vajon a név kötelez-e, vagyis tényleg a jeles Franciahonban készült az első pakli?

Ráth-Végh István kártyatörténeti könyvében azt olvashatjuk, hogy a kártyajáték feltalálása Gringonneur, 15. századbeli francia festő nevéhez fűződik. Úgy hírlik, hogy ő eszelte ki a figurákat is, mégpedig azzal a céllal, hogy elszórakoztassa VI. Károly francia királyt. Ám a király köztudottan elmebeteg volt, és hogy az ő használatára készült volna az első pakli, az csupán történelmi anekdota. Igaz, hogy VI. Károly szeretett kártyázni. Még az is igaz, hogy a feljegyzések szerint Gringonneurnek kifizettek három, díszekben pompázó kártyacsomagért bizonyos - elég borsos - összeget, magát a kártyát azonban már korábban ismerték Európában.

A Csing Ce-tung-féle kínai lexikon szerint 3000 esztendővel ezelőtt, Senn-Ho császár uralkodása idején eszelték ki a mai kártya elődjét egy udvarhölgy szórakoztatására. Más adatok szerint India vagy Perzsia volt a születési helye. Mindenesetre az tény, hogy keleti eredetű, jelképes játék, terjesztésében pedig valószínűleg az arabok játszottak szerepet.

Az első paklit a mamelukok hozták be Egyiptomból a XIV században. A Mameluk pakli színei (botok, kelyhek, érmék, kardok), figurás lapjai: Király (malik), alkirály (na’ib malik), alkirály helyettes (thani na’ib), absztrakt képek (nem emberi alakok) voltak.

A színsor

A színsor eredetén sok tudós törte már a fejét, de csak a találgatásokig jutottak el. A legtöbb valószínűsége annak az elméletnek van, amely szerint a színek háborús értelműek. A kőr (coeur) - vagyis a szív - a bátorság jelképe volt, a harcos katonát jelentette. A pikk (pique) a régi lándzsa ásószerű végződését akarta ábrázolni, a káró (carreau) pedig annak a súlyos dárdának a négyszögletes vasvége volt, amelyet a lőpor feltalálása előtt hajítógépből zúdítottak az ellenségre. Végül a treff (trefle), vagyis lóhere, arra a takarmányra utalt, amely nélkül a lovasság nem tudott háborúskodni. Tehát ha maga a kártya nem is, a színei francia eredetűek.

A francia kártyák képei eleinte a pápát, a császárt, a napot, a holdat, az erőt, a mértékletességet, igazságot, halált stb. jelképeztek, mulatságosan naiv kifejezéssel. A franciák a XV. század végén, vagy a XVI. század elején megreformálták a kártyájukat és az olasz képszínek helyett egyszerűbbeket választottak. A kártya így kisebb, kényelmesebben kezelhető alakban készült, egyébként megmaradtak a négy társadalmi osztály jelképe mellett: apique (zöld), vagyis dárdahegy, a lovag-, illetve katonakasztot, carreau (sárga, tök) a nyíl, a kézműveseket, szolgákat, a coeur (szív, vörös) a papságot, a treff (hármas levél, lóhere) a trifoliumból származtatva, amiből a treff vagy makk lett, a polgári osztályt, illetve a lóherével  a földmíveseket is jelképezte. Az ass (egy szem, disznó) több volt, mint a király, mert a pénzt (assis) jelentette - a nem éppen emelkedett közfelfogásra jellemzően. A királyok és alsók mellett bevezették a kártyába a dámákat is. A francia kártya ábrázolásainak elejétől fogva politikai színezete volt – a kártyát a négy király könyvének nevezték. Ezek a királyok a világ legnagyobb hatalmát képviselték történelmi sorrendben: a zsidó, a görög-macedóniai, a római és a frank király birodalmát. A pique = Dávid, a makk = Nagy Sándor, a tök = Caesar és a vörös király = Nagy Károly. A dámák közül a vörös Juditot, a tök Rachelt, (igazában a szép Sorel Ágnest, VII. Károly barátnéját), a makk dáma Arginet (Regine, Anjou Mária királynét) és a zöld Pallast (illetve Jeanne D’Arcot, az orleans-i szüzet) jelentette.  Az alsó = valet a francia nemességet jelképezte. A valetek harcos ruhát viseltek. Közülük ketto Ogiev (zöld) és Lancelot (makk) lovag volt Nagy Károly idejében, míg a másik kettő Lahire (vörös) és Hector de Galard (tök) VII. Károly híres kapitánya.

A főképek később változtak. Különösen a nagy forradalom idején bölcsek és írók foglalták el a királyok helyét a kártyán, a kártya azonban - mint az emberi lélek zsarnoka - megmaradt megingathatatlan trónján. Királyok helyett Voltaire-t,Rousseau-t, Moliére-t, Lafontaine-t és más halhatatlanokat festettek a kártyalapokra, a dámákat pedig a vallás, házasság, sajtó és kereskedelem jelképei váltották fel. Az alsókat római hősök és köztársasági vitézek helyettesítettek. Napóleon idejében azonban visszatértek a kártyalapokon a száműzött dámák és királyok.

A francia kártya Európában

Európába a XIV században terjedt el, vékony falapokra festették az ábrákat és arany szegéllyel díszítettek minden egyes lapot. Az így készült paklinak nagy értéke volt, még a készítést megrendelő család vagyonleírásába is bevették.

Az első papírra nyomtatott kártya 1423-ban jelent meg. A Németországban használt lapok színei a szív, levél, csengő (tök) és makk, illetve a figurás lapok a Király, Királynő, Lovag, Szolga voltak. A Király volt a legmagasabb értékű lap, de később egy kártya került fölé, amely csuklyás csontvázat ábrázolt kaszával a kezében, aki azt kiáltja: „ASSE!”, vagyis „Elég!” - jelképezve, hogy a halálnál nincs nagyobb hatalom. (Ennek az elképzelésnek az eredetét vizsgálva nem nehéz felfedezni a kapcsolatot a tarto Halál lapjával.) Így lett az „Ász” a legnagyobb értékű lap. Később a szó helyett már csak az A-t ábrázolták az ászokon.

Mai formájában állítólag Gringonneur,  -akiről már az előbb említést tettünk - francia festő készített először kártyát VI. Károly francia király szórakoztatására. Tény, hogy Gringonneurnek az udvar borsos összeget fizetett 3 pompásan díszített pakliért, és az is ismeretes, hogy VI Károly, aki köztudottan elmebeteg volt, szeretett kártyázni. A lapokat 1745-ben tették forgás-szimmetrikussá, mert, ha játék közben valakinél figurás lap volt fordított helyzetben, az ösztönösen elkezdte megfordítani, amiből egy gyakorlott játékos következtetni tudott arra, hogy milyen értékű lapjai vannak.

Bár mára már ezek az egykor tényként kezelt adatok a történelem homályába merültek, talán mégis érdemes volt felidézni őket, és megtudni, hogy mi a története az "ördög bibliájának" és az egyik legkedveltebb jósláshoz használt eszköznek.

A cikk sorozat folytatódik! Kattintson a további kártyajóslás cikkekre!

Francia kártyajóslás kezdőknek - a lapok jelentése

Francia kártyajóslás kezdőknek - jóslási módok